Ez az "álmomban fogant regényötlet" nagyon népszerű manapság, de most komolyan miért ne lehetne? Én legalább is olyan jókat álmodok, hogy öröm az alvás minden egyes perce. És..... igen! Össze jött nekem is. Van egy új regény tervem. Éppen most kelte fel, de gyorsan lezavarom ide. Hmm... most az egészet úgy írom le, ahogy kibukik a fejemből, aztán majd másolom world-be és szépen átszerkesztem. Tehát a helyesírási hibák, szóismétlések, nem a legszebb fogalmazási mód ne zavarjon senkit, ilyen mikor először lejegyzek egy történetet.
Pár hónappal ezelőtt eszembe sem jutott volna, hogy az általam ismert világ egyik percről a másikra megváltozhat. Éltem az átlagos fiatalok életét, egy átlagos családban, és lehet, hogy én vagyok kis igényű, de elégedett voltam a sorsommal. Aztán hirtelen egy csapásra mindennek vége lett. Pontosabban az egy nagy csapást sok kis becsapódás előzte meg. És bumm... a meteor egyenesen belevágódott a Csendes óceánba. Az amerikai nyugati part és Japán azonnal semmivé lett. De talán jobban is jártak. Legalább nem kell elszenvedniük a napokat, amíg végképp nem bírják tovább és kilehelik a lelküket. A kormányaink persze mind tudtak a közelgő veszélyről, ami eltörölheti a Földről az eddigi legmodernebb, legcivilizáltabb lényt, az embert. Na meg persze a gyönyörű élővilágot, ami kialakult. Az is természetes az ő nézetük szerint, hogy ezt az aprócska bibit nem említették meg. Úgy vélik, ha előre szólnak, kitört volna a pánik, senki sem dolgozna, leállna a gazdaság, az emberek elkezdenének öldökölni, lopni, addig élveznék az életet amíg megtehetik, következmények nélkül. Nos, valamilyen szinten ezt is meg lehet érteni, de most ugyan itt tartunk. Amíg az egykori vezetők a biztonságos föld alatti bunkereikben üldögélnek és várják, hogy javuljon a helyzet, addig mi normális emberi lények próbálunk életben maradni idefent. Ami mondanom sem kell, nem könnyű. Egyébként Vanessa vagyok, éppen nem rég töltöttem a húszat. Egyetemre jártam és rendezvény szervező szerettem volna lenni. Hát... elég szépen össze jött. Manapság nem kérdezi senki, hogy ki vagy. Talán az egyetlen szakma, aminek még van tekintélye, az orvoslás. Pasim nincs, vagyis volt, de belehalt a járványba, nos nem mindig tudnak segíteni az orvosok sem. Ja, hogy erről még nem ejtettem szót? Nem elég, hogy a világ gazdaságról már azt sem tudni, mi volt és az országok határai sem léteznek már, hogy az eddig elismert és tisztelt szabályok semmivé foszlottak, de még itt egy járvány is a nyakunkon. Miért is ne? Ha jön, akkor már jöjjön a baj úgy rendesen. Az a pletyka járja, hogy a baktériumok a meteoron érkeztek és az ember számára halálosak. Lényegében észre sem veszed, hogy beteg vagy, amíg az utolsó napot el nem éred. Pár óra alatt 40 fokos láz, nehéz légzés, szédülés, majd elveszíted az érzékeidet és egyedül halsz meg a sötétben. Na persze, jogosan tenné fel bárki is a kérdést, hogy ezt honnan lehet tudni, hiszen aki átélte nem mondhatja el, aki meg nem az nem is tudhatja. Ez csak amolyan pletyka féleség, de éppen elég arra, hogy össze pisild magad, ha belázasodsz. Na és persze, hogy még ez se legyen totálisan halálos fenyegetés ott vannak azok a gázok, meg az állandó por. Fel adja a leckét az emberi szervezetnek...
Lehet kritizálni :) Persze ez a történet még ki kell forrja magát, de gyorsan lejegyeztem, mert hát sosem lehet tudni....
