Kedves Jancsi!
18. születésnapod alkalmából sok szeretettel köszöntelek. Még emlékszem a napra, mikor először találkoztunk. Nagypapám mesélte, hogy a szomszédba költözött egy kedves család két fiatal fiúval. Én persze kaptam az alkalmon, hogy megismerkedjem velük. Nagy hévvel rohantam át, és megpillantottam egy pufók kisfiút, aki mezítláb szaladgált az udvaron. Az a kisfiú te voltál. Elfintorodtam, gondolván mégis mit kezdjek én ezzel a gyerekkel. Aztán oda jöttél és bemutatkoztál. Nem voltál riadt, inkább érdeklődve figyeltél. Szerintem már akkor is az járt a fejedben, hogy „hmmm... ki ez a jó csaj?”. Aztán ahogy teltek a napok egyre jobban összebarátkoztunk. Te jöttél hozzánk, én mentem hozzátok. Emlékszem mennyit röhögtünk a hülyeségeiden, amiket te természetesnek vettél. Például, mikor mezítláb bicikliztél az utcán, vagy mikor szedtük a paszulyt a kertetekben, amit másnap eladtunk a piacon száz forintért. Persze kevésbé vicces emlékeim is vannak, mint mikor tesód megvert... vagyis, sokat megvert. Ezek abban a pillanatban kicsit sem voltak humorosak, de így utólag vissza gondolva, nem is csodálom, hogy kaptál tőle egyet-kettőt. Nagyon idegesítő kisgyerek voltál, az már egyszer biztos. A Te nevedhez fűződik az is, hogy össze jöttem a barátommal, hiszen mindig te hoztad nekem az infókat. Vagyis csak addig, amíg le nem buktál és tesód ki nem hajított a szobából. Ahogy így kutakodtam az emlékeim között eszembe jutott Cuki és Ómen. Sajnos már egyik kis állat sincs köztünk, de sosem felejtem el, mennyi örömöt okoztak. Aztán egyik percről a másikra leballagtál a nyolcadikból és ugyan abba a középiskolába iratkoztál be mint én. Eléggé megkönnyítettem a dolgodat, nem igaz? Hányszor kéreztettünk el ilyen-olyan indokkal és jöttél velünk haza. Haza... na igen a haza út mindig sokkal gyorsabban eltelt, ha te is ott voltál. Reggel pedig elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne mellém ülj a buszon. Aztán én leballagtam, és kevesebbet találkoztunk. De mindig számíthattam rád a bajban, és ugyanúgy te is. Most, hogy már te is „felnőtt” vagy azt kívánom neked, hogy érd el az álmaid, és maradjunk mindig ilyen jó barátok mint vagyunk. Apropó felnőtt... nem tudom mikor és hogyan nőttél ekkorára, de még pár szülinap és nem férsz be az ajtón, szóval ideje lenne vissza venni, nem gondolod? A köszöntőmet azzal zárnám, hogy soha ne felejtsd el ezeket az emlékeket, amiket egymásnak adtunk, mert én örökké megőrzöm a szívemben.
