52. Ajándék. (Mivel van egy kis tartozásom).

Ígértem nektek, hogy felteszek egy újabb oldalt az új regényemből. Ha nem baj, akkor inkább a régit mutatnám meg, újabb formában. Teljesen át (sőt, hozzá!!!) írva, ti láthatjátok először. Kíváncsi vagyok, milyen reakciót vált ki. Nem akarok befolyásolni senkit, de nekem így sokkal jobban tetszik. Tehát akkor:

                                  A FÉNY GYERMEKE

                                       1. fejezet   (részlet)

Zilálva ébredtem. Gyorsan felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen álló kislámpát és körbenéztem, de az ósdi, nagy ruhásszekrényen kívül – ami már gyerekkorom óta uralja a szobám nagy részét – semmi mást nem láttam. Hirtelen valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába. A zsigereimben éreztem, mintha valaki figyelne. „ Kezdesz becsavarodni Emma” suttogtam magamnak, majd még egyszer körbetekintettem a lila tapétás padlásszobában és visszafeküdtem aludni. Reggel egy ismerős illatra ébredtem. Enyhén odakozmált pirítós illat csapta meg az orromat. Magamra kaptam a kedvenc köntösömet és lesiettem a konyhába, de nagy meglepetésemre nem találtam otthon senkit. Az asztalon egy kis cetli hevert, nekem címezve. A kezembe vettem és olvasni kezdtem: „Reggel telefonáltak, hogy a nagyi eltörte a lábát. Sarah-val elutaztunk hozzá. Nem akartunk felébreszteni. Holnap este érkezünk. Szeretlek, puszi. Anya”.

• Hát ez fantasztikus! – fakadtam ki. – Nem elég, hogy nem szóltak, hogy mi történt a nagyival, de még itt is hagynak egyedül, két napra. – zúdítottam szóáradatomat a hűtőszekrényre.
  Nevetségesnek éreztem magamat, ezért inkább lekaptam a tányérról egy pirítóst, megkentem jam-mel, hogy betömjem vele a számat. A félelem és a düh egyszerre kavargott bennem. Alattomosan elárasztotta az agyamat. Nem is tudtam megmondani, hogy igazán mitől is félek, csak azt tudtam, hogy köze van a különös, hajnali érzéshez. Gyorsan magamba tömtem a pirítóst és felbaktattam a lépcsőn, hogy vissza feküdjek aludni. Imádtam a szombatokat, mert nem kellett iskolába mennem. Ledobtam a köntösömet a földre, lekapcsoltam a kislámpát és bebújtam az ágyamba. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mikor szenderedtem el, de nagyon furcsát álmodtam. Egy sötét szobában álltam, ahol csak az ablakok felől szűrődött be egy kevéske fény. Óvatosan odalépdeltem a legközelebbi, molyrágta fakeretes ablakhoz és kinéztem rajta. Egy éjjeli utca látképe tárult a szemeim elé, a fény pedig egy utcai lámpából származott.
• Hahó! – nyögtem fel halkan, de őszintén reméltem, hogy senki sem fog felelni.

Percekig álltam a szoba sötétjében, végül összeszedtem minden bátorságomat, és az ajtóhoz lépdeltem. A padlódeszkák régiek voltak és porosak. Minden egyes lépéssel egyre több por került a levegőbe. Megkerültem a baldachinos ágyat, és a padlódeszkák recsegésének a kíséretében eljutottam a barna, tömör faajtóig. Lassan, remegő kézzel megfogtam a kilincset és lenyomtam. Kattant a régi zár, az ajtó megnyikordult, majd lassan kinyílt. A várt hatás elmaradt. Tudat alatt valami borzalmas, félelmetes látványra számítottam, de egy átlagos folyosót pillantottam meg a beszűrődő, szórt fényben. A kezemet végig járattam a tapétán és megtaláltam a villanykapcsolót. Lenyomtam és a halovány fény elárasztotta a folyosót. A falakon halvány zöld tapéta díszelgett, amit vastagon belepett a por és a penész. A bútorok nagyon ízlésesek voltak, hasonlóak azokra a darabokra, amelyeket régi kastélyokban lehet látni. Egyértelműen jelezték, hogy tulajdonosuk nagyon gazdag ember lehet. Közelebbről látható volt, hogy minden egyes darabon megtalálható egy kézzel faragott címer. A látottakból kiindulva arra következtettem, hogy talán egy régi, családi címer lehet. Végigjárattam a kezemet a fafaragáson, és letöröltem a címerről a port. Lehajoltam, hogy közelebbről szemügyre vegyem. Azon egy hatalmas, erőteljes ló állt, szétterpesztett szárnyakkal, és a szájában tartott valamit, de nem tudtam pontosan megállapítani, hogy mi lehet az. A címert körbe fonta egy bevésett szöveg, de az hogy mit írtak oda, kivehetetlen volt. Az ujjamat beletöröltem a nadrágomba, hogy letisztítsam róla a port és tovább sétáltam a folyosón. Számoltam a lépteimet. 10 lépés után egy fordulóban találtam magamat, aminek a végén egy lépcső kapott helyet. A fordulóban megtaláltam a következő villanykapcsolót, így azt is felkattintottam.

51. Vélemények

Sziasztok! Már régen posztoltam, ezért ma írok nektek. :) Most elsősorban a ti véleményetekre lennék kíváncsi. Azt szeretném megkérdezni, hogy mit szeretnétek jobban: Írjam a második regényt is és rakjak fel a blogra oldalakat, vagy feküdjek neki teljes erőmből A fény gyermekének és írjam át, a már említett módon?
Nos, véleményeket várok. :)

50. Új project

Dorán! Nem találtad el, nem az új regényen dolgozom! Tudom Hugi, hogy ígértem, hogy teszek fel frisset, de teljesen kiment a fejemből, pontosabban elterelődött a figyelmem. Na nem baj, holnap pótolom. Ez nem a lustaságom miatt van, hanem.... (be fogtok halni rajtam).....NARRÁTOR VÁLTÁS KÖVETKEZETT BE A FÉNY GYERMEKÉNÉL. Ugyanis, eddig külső szemmel lehetett "látni" a történetet. Úgy mint mondjuk, a Harry Potter-ben. Tehát, én voltam a "mesélő". (XY idement, ZQ ezt csinált, azt csinált, így érzett, úgy érzett.) Azonban, az új regényemet a főszereplőm elbeszélése útján olvashatjátok, amint azt észrevettétek, mikor feltettem az első oldalt. Nos, éppen írtam a történetet, azért, hogy ne egy, hanem két oldalt rakjak fel nektek, mikor is rájöttem, hogy sokkal intenzívebben tudok érzelmeket kifejezni, a főszereplőm megszólaltatásával, mintha külső szemlélőként írnám le a dolgokat. Tehát, A fény gyermeke teljes átírásra kerül, és nem az én, hanem az Emma hangján fog megszólalni a történet. Ami annyit tesz, hogy az "Emma zilálva ébredt..." átalakul, "Zilálva ébredtem..."-re.  Ez nekem nagyon-nagyon sok plusz munkát, átírt oldalakt, kivágott és újonnan írt részeket fog jelenteni, de higgyétek el, ezerszer jobb lesz így.
Várom a véleményeket. :D

49. Csak a tisztán látás végett

1. Nem tűröm a blogomon a trágár megnyilvánulásokat. Ide többnyire értelmes, igényes, kulturált emberek látogatnak el, akik nem szívesen olvasnák a különböző vulgáris kifejezéseket. Aki ilyet használ a chat-ben azonnal bannolom, a hozzászólását pedig törlöm.

2. Nem reklámozom az oldalt különböző honlapokon. Egyedül a facebook-on találhattok olyan linket, ami általam került fel oda. Az sem reklám végett, hanem, hogy az olvasóim, akik szeretik a blogomat tudják, ha új poszt került fel. Minden egyéb oldalon található link nem az én kérésemre került oda fel, így nem is engem illet a felelősség.

3. Kedves Olvasóim! Tudom, hogy ha többször ide látogattok erre az oldalra, akkor valamelyest tetszik nektek. Azt is tudom, hogy van pár aktívabb olvasó, akik szeretnék, hogy még többen ismerjetek. De arra kérlek benneteket, hogy csak és kizárólag olyan jellegű oldalon reklámozzatok, amelyeknek direkt ilyen rendeltetése van. Értem ezalatt, hogy könyvekkel, regényekkel, fantasyval, kortárs irodalommal, új magyar írókkal stb. foglalkoznak. Tudjátok, ami sok az sokk. Tehát, nem kell, hogy a vízcsapból is én folyjak, hiszen így az ellenkező hatást érjük el. :)

48. Jó hírek

Újabb 2 fejezetét dolgoztam át  A fény gyermekének. Nem volt sok idő, de teljesen elfáradtam. A történet maradt, csak a párbeszédeken csinosítottam egy kicsit. Úgy döntöttem, hogy a jövő hét végén befejezem a regényt. Ez kicsit nehéz, mert nem akarom még, hogy elkészüljön. Olyan jó bíbelődni vele, így ha végérvényesen készen lesz, még egy utolsó átdolgozáson át fog esni. :D Teljesen kicsinosítom, hogy tökéletesen fessen. Aztán elküldöm a kiadónak, akikkel már beszéltem, majd indul a várakozás. :)

47. Új regényem első oldala

Soha nem fordult meg a fejemben, hogy egyszer az elől fogok menekülni, akit valaha a legjobban szerettem. Mámoros éjszaka volt. Daviddal éppen hazafelé tartottunk a Sakál klubból, ami a város – köztudottan – legrosszabb hírű klubja volt. A szüleim sosem engedtek volna el egy ilyen lebujba, ezért mindig kitaláltam valami mesét, hogy egy pár órát élhessek. Igen, most már jól tudom, hogy az egész arra ment ki, hogy kiélvezhessem fiatalkorom minden egyes percét, amit nem kell az apácák között töltenem. De akkoriban nem voltam ezzel tisztában. Szerelmesnek hittem magam. Túlzottan szerelmesnek. Talán ezért bíztam annyira Davidban, hogy nem kérdeztem semmit, amikor hazafelé tartva hirtelen satuféket nyomott és bekanyarodott egy kihalt földútra. Ez volt régi életem utolsó, és új – sokkal szörnyűbb – életem első napja. A sötétbe burkolózó út sejtelmesen kanyargott a búsan lengedező fák között, így végül nem bírtam tovább, és kíváncsiságom felülkerekedett rajtam.

• Hová viszel? – súgtam a fülébe, majd lágyan végigsimítottam a belső combján.

Megborzongott, de nem felelt, csak sunyi mód mosolygott rám ég kék szemeivel. Az út rövidesen egy tisztásba torkollott, ahol David leállította a motort, és kiszállt. Gyors léptekkel a hátsó üléshez vágtatott és kivett egy nagy, piros, bolyhos pokrócot.

• Gyere! – szólt alig hallhatóan. Szavaitól megborzongtam.

Egy igazi rossz fiú volt. Problémás barátokkal és megannyi nőüggyel a háta mögött, a karjaiban mégis hercegnőnek éreztem magam. Így utólag visszanézve életem eme szakaszát, azt mondhatom, hogy a karjaiba menekültem unalmas, szürke életem elől. Azonban, mi tagadás, isteni volt vele lenni, testileg, lelkileg egyaránt. Legalábbis, azt gondoltam. Hiszen olyan vadul és érzékien csókolt, hogy a legunalmasabb, legátlagosabb percekben is el tudta érni, hogy kedvem legyen összeforrni tökéletes testével.

• Miért jöttünk ide? – kérdeztem megjátszott érdektelenséggel.
• Augusztus van, nem? – felelte olyan hangsúllyal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy augusztusban az emberek erdei tisztásokon tengetik a szabad idejüket.
• Igen. Valóban az van. – feleltem zavartan.
• Csillaghullás Baby! Ma lesz a legtöbb hullócsillag az égen. – felelte mosolyogva. Láthatólag jól szórakozott lassú felfogásomon.
• Vagy úgy. – fújtam.

Még így, fél év után is tudott meglepetéseket okozni. Azon gondolkodtam, hogy mikor tanulhatta a romantikát, de nem tudtam rájönni. Eddig a kapcsolatunk a szenvedélyről és a kéjről szólt. Legalábbis az ő szemszögéből nézve. Felvetődött bennem a gondolat: Talán velem máshogy gondolja, mint az eddigi barátnőivel? Elvégre, már 23 éves. Ideje lenne egy komoly kapcsolatnak, az életében...

Leült a plédre és elővett egy üveget fekete dzsekije alól.

• Kérsz? – kérdezte rossz fiús mosolyával.
• Ezt meg honnan szerezted? – érdeklődtem. Hiszen egész nap együtt voltunk. Nem tudtam, mikor volt ideje italt vásárolni.
• Ne törődj vele. – vágta rá, olyan hangnemben, hogy éreztem, jobb nem feszegetni a témát.
• Vodka? – fintorogtam.
• Baby! Ne válogass. – felelte, de még mindig mosolygott.
• Hát jó, nem bánom! – egyeztem bele és meghúztam az üveg tartalmát.

Mielőtt össze jöttem volna vele, az a jó kislány típus voltam. Semmi alkohol, semmi cigi, elit gimnázium, szín jeles bizonyítvány. Az orvosira készültem. Szerettem volna életeket menteni. Az én életem azonban nem volt életnek nevezhető. Unalmas, kisvárosi lány voltam. Talán ezért is lett elegem a „szende szűz” életből. Kalandra vágytam, izgalomra. Mikor először megláttam, már akkor tudtam, hogy egy pillanat alatt véget fog vetni pedáns életemnek. A parkban találkoztunk. Éppen az egyik barátja kutyáját sétáltatta szívességből, én pedig szokás szerint a tankönyveket bújtam. Megkérdezte, mit olvasok, mire közönyösen rávágtam, hogy biológiát. Erre elmosolyodott, és faggatni kezdett, hogy hol járunk. Na persze, hogy az emberi testet vettük azon a héten, és ami még jobb, a szaporodást. Szégyenlősen elmagyaráztam neki, majd felnevetett.

Nos, ez volt az első oldala az új regényemnek. (Csak érdekességként közlöm, hogy egy fél üveg bort ittam meg, mielőtt ezt megírtam :P).  Kíváncsian várom a véleményeket. :D

46. ÚJ-donság

Kedveseim! Ti vagytok az elsők, akik megtudják, hogy egy új regénybe kezdtem. :D Persze, természetesen A fény gyermeke készül el előbb, de az új regény első 4 oldalát kénytelen voltam megírni. Hajtott az írói ösztön. (Ha van ilyen egyáltalán XD). Most már van egy olyan fonal előttem, amit csak el kell kapnom, és ha elég ügyesen szövöm, végül egy gyönyörű, izgalmas, érdekes és kalandos történet képe fog kialakulni a szőttesen. Annyit már elárulhatok, hogy lényegesen eltér A fény gyermekétől, mindazonáltal, a fantasy kategória megmarad. :D

45. Vannak dolgok, amelyek egyszerűen felháborítanak...

Tehát, mint a címből is érződhet, mérges vagyok. Sőt! Nagyon mérges vagyok. Elegem van már abból, hogy az emberek egy bizonyos része folyamatos jelleggel fikáz le olyan alkotásokat, amelyek alapműnek számítanak a világ, vagy akar a kortárs irodalomban. Erre csak azt tudom mondani, hogy : Emberek! Mindenkinek van lehetősége írni. Aki tud, alkosson jobbat! Kíváncsian várom.
Egyébként sem tudom megérteni, hogy lehet olyanokat mondani, egy világszerte elismert regényre, hogy: "béna", és a kevésbé ízléses társai.
Sosem használnék ilyen jelzőket egy könyvre. Esetleg azt, hogy nekem nem tetszett, vagy nem az én világom, távol áll tőlem, nem keltette fel az érdeklődésemet.
Nekem ez fájó pont, bárki művét is hallom/olvasom, hogy fikázzák, ugyanis tudom milyen munka van egy regény megírásával, és nem hiszem, hogy bármelyik írónak/írónőnek könnyebben ment volna, mint nekem. Mindannyian sokat szenvedünk, igaz, édes szenvedés, de akkor is szenvedés. Hiszen nagyon babrás feladat, mindazok ellenére, hogy gyönyörű és felemelő élmény.
Ezt mindenképpen szerettem volna megosztani veletek. :)

44. Segítsetek, ha tudtok.

Bizonyára ti is hallottatok már a Veszprém megyében történt katasztrófáról. Gondolom, senkinek nem kell elmesélni, mi történt, de ha mégis akkor írjátok be google-be, hogy vörös iszap. Na már most, nem tudom mennyire igaz, de a lelkiismeretem úgy lesz tiszta, ha bemásolom ide, ami már a facebook-on és az iwiw-en is elért hozzám.
Tehát:

"Devecser és környékén a vörösiszap okozta katasztrófa következtében az embereknek el kellett hagyniuk házaikat, állataikat. Az állatvédők kér ik a menhelyeket és magánszemélyeket, hogy aki ideiglenesen be tudna fogadni állatokat, jelentkezzen Lakos Györgynél a 30/507-2062-es számon a nap bármely szakában. FONTOS!
Ezek nem kóbor állatok, mindegyiknek megvan a gazdája, csak a kitelepítés miatt nem tudja hol elhelyezni. A sérült kutyák kezelését az állatvédők vállalják, ez ne riasszon vissza senkit. Kérünk mindenkit, aki tud, segítsen! Köszönjük !"

(Semmilyen korrekciót nem hajtottam végre a szövegen, úgy gondoltam, hogy illendő úgy hagyni, ahogy azt egy nemes lelkű emberke begépelte). 

43. A fény gyermeke

A fény gyermeke hamarosan elkészül végre. Átolvastam az utolsó fejezetet, ami eddig elkészült és rájöttem, hogy kevesebb hiányzik már, mint ahogy emlékeztem. Azonban mérges vagyok magamra, mert (szerintem) 2 hete egy árva szót sem írtam, azon kívül, hogy javítgatásokat végeztem. Ma minden bizonnyal írni fogok. Ugyanis, ha sokáig nem írok, akkor kizökkenek a regény hangulatából. Éppen ennek "köszönhetően" vett új fordulatot kétszer is a fény gyermeke. Most azonban már annyira fel van építve a sztori, a történet darabjai olyan pontosan illeszkednek egymáshoz. és illenek össze, hogy nem lenne tanácsos, egy új irányba terelni a mellékszálakat sem. Tehát, ha szeretném megőrizni az eredetileg elképzelt történetet, muszáj lesz újra összeforrnom vele.

42. Újra itt

Elérkezett egy újabb péntek, amit tölthetnék az írással, a tanulással vagy akár a pihenéssel is. Igen... minden bizonnyal tölthetném valamelyikkel. Elterveztem, hogy ma írok egy fejezetet, aztán este partyzunk, holnap befejezem a szemináriumi dogámat (még hiányzik egy interjú), holnap után pedig angolozok. Az is előfordulhatott volna, hogy a sorrend változik, de azt semmiképp sem gondoltam, hogy zsebkendő halmok közül kell ki kukucskálnom, hogy megtaláljam a teámat és kortyoljak belőle egyet, ami enyhíti a torokfájásomat. :S Nos igen.... kemény két éve nem voltam beteg. Na de most aztán bepótolom. Láz, fejfájás, köhögés, és minden adalékanyag összekeverődött, hogy létrehozzák életem legrosszabb napját. Vagyis... az elmúlt pár hónap legrosszabb napját. :( Fantasztikus. Nem baj, azért próbálom a jó oldalát nézni a dolognak. Legalább nem leszek olyan hiperaktív, hogy egész nap csináljak valamit. Kipihenem magam, és ha felkeltem (feltéve, ha jobban vagyok) folytatom az én drága kis regényemet. :) A szereplőim már biztosan hiányolnak, megunták az egy helyben állást. :P

41. Az ígért részlet

Úgy döntöttem, hogy most az egyik kedvenc szereplőmről, Oliviáról rakok fel egy részletet. :) Nos, várom a kritikákat.

Olivia gyönyörű fiatal lány volt, pengevékony ajkai félelmetes szimmetriával futottak végig selyem hatású bőrén. Hosszú, hullámos fekete haja meg-meglebbent a legyezője kavarta széltől. Előkelő, és jól nevelt lánynak tűnt, akinek meg van mindene, amire ember csak vágyhat. De a szemében mégis szomorúság lakozott. Emmának nem is kellett sokáig gondolkodnia rajta, hogy mitől lehet olyan keserű a tekintete. Elég volt egy pillantást vetnie Mr. Candle-re. A férfi sötét, ráncos bőrét számos májfolt tarkította, még a homlokát és az arcát sem kímélve. Hófehér haja már csak a feje búbján volt látható, pont úgy festett, mint a hegyek hósipkái. Emma megborzongott a gondolattól, hogy ezt a lányt akarata ellenére, a vérvonal megőrzésének céljából adták hozzá az öregemberhez. A kis Olívia még alig lehetett 17-18 éves, mégis véget ért az élete, az esküvője napján. Emma abban is biztos volt, hogy a lány előtt két lehetséges út áll. Az egyik lehetőség, hogy meghal a csatában, a másik, hogy a férje hal meg. De ahogy elnézte a házaspárt, abban biztos lett, hogy a lány egyik lehetőséget sem bánná.

40. Ősz

Szerettem volna összhangba hozni a blogot az ősz hangulatával, ezért egy háttércserét hajtottam végre. Remélem tetszik, de ha nem akkor komizzatok a chatbe. Félig-meddig elkészültem a ppt-vel, igaz még vannak hiányosságok, de mára már nem érdekel. Komolyan azon gondolkodom, hogy valami vitamint kellene szednem, ami ad egy kis energiát, mert ez nem állapot, hogy a hét minden egyes napján, még hétvégén is fáradt vagyok. Nem is érdekelne különösebben, ha nem lennék nagy munkában. Mint tudjuk a könyv hamarosan elkészül(ne), ha nem lennék folyton elfoglalt, vagy éppen egy élő halott. :S Na tessék, megint ásítottam. Holnap pedig kezdődik minden elölről, csak egy fokkal nehezebb kiadásban. Na jó, nem panaszkodom. Biztosan van olyan emberke, akinek nehezebb dolga van. Megyek, átfutom az utolsó fejezetet, ami eddig kész van, kijavítgatom, aztán alvás. Holnap valószínűleg nem leszek itt, ugyanis média angolt tanulok, de kedd este ha minden igaz "találkozunk". Éppen itt az ideje egy újabb adag információnak A fény gyermekéről. :)

39. Hétvége és egyéb nyalánkságok

Alig vártam, hogy végre elteljen az a négy nap, amit a suliban töltök, és végre írhassam tovább a regényemet, de persze nem lett belőle semmi. :( Pénteken segítő kommunikáció órára csináltunk egy ppt bemutatót csoporttársammal, (vagy inkább barátnőnek nevezném). Persze még nincs kész, ezért holnap ülhetek neki, befejezni. Még egy videót is össze kell vágnom, hmmm isteni lesz. Ma szülinapoztunk, nagymamám 60. születésnapját ünnepeltük, az egész család össze gyűlt, emellett unokahúgomnak, Petrának is névnapja volt. Tehát, a mai nap megint ki volt lőve. Holnap azonban szakítok rá időt, ha elalszom fölötte, akkor is. Egyébként egyre inkább úgy érzem, hogy a szereplőim valamelyest a barátaim is, néha jobban ismerem őket, mint saját magamat. Ez ijesztő, de így van. Egyébként nem is tudom mit várok így másoktól, ha még én sem igazodom el magamon. Az emberek általában félre ismernek, gyakran nem is kedvelnek, hiszen nem ismerik az igazi Dawnt. Igazából egy "lelkis", jóhiszemű, mások problémáit a magamé elé helyező lány vagyok. Ez néha jó, néha rossz, de hiszem azt, hogy meglesz érte a jutalmam, egyszer az életben, vagy az életem után. Hiszek a túlvilágban és hiszem azt, hogy van valami felsőbb erő, ami mozgatja a világ szálait. Ezt ki hogy nevezi, mindenkinek más, de alapjában véve ugyan az.
Na ennyit  filozofálgatásról. :) A regényt illetően anyukám új ötleteket adott, no nem a történettel kapcsolatban, hanem a megjelentetés módjáról. Nem is tudom, mit csinálnék nélküle. Ő a legfontosabb ember az életemben, több van köztünk mint anya-lánya kapcsolat, ami szerintem annak is "köszönhető", hogy kiskorom óta így lettem nevelve. Szóval.. köszi anyuci. :) Ő tett azzá ami vagyok, és ami leszek. Ha ő nincs, talán (sőt.. biztos), hogy a tehetségem a semmibe vész.