Köszöntelek a megújult oldalamon!

2010. szeptember 23., csütörtök

31. Mit olvasok most?

Kevéske időmből a tanulás, a suli, a barátok és a regényem mellett természetesen szánok időt az olvasásra is, hiszen nem tudnék sokáig meglenni a tehetséges regényírók alkotta fantázia világok nélkül, ahová el lehet menekülni a szürke és fárasztó hétköznapok elől. Ha szeretitek a vámpírtörténeteket, feltétlenül olvassátok el Anna Rice: Interjú a vámpírral című regényét. Mondjuk, szerintem a kezdő olvasóknak kissé nehéz lehet a nyelvezete, de kellő lelkesedéssel felül lehet kerekedni rajta. Én egyébként olvastam tőle : Interjú a vámpírral, Lestat a vámpír, Kárhozottak királynője, A testtolvaj meséje és a Memnoch, a sátán című könyveket. Természetesen nem ez az összes, de erre futotta a keretből. Nem szeretek könyvtárba járni, az pedig, hogy lelopjam a netről teljességgel lehetetlen, nem vinne rá a lélek. Csak és kizárólag akkor olvasok el egy könyvet, ha meg tudom venni. Ezért gyűjtök pénzt és megveszem a többit is. :) De addig is újra olvasom az Interjú a vámpírral- című művet, ugyanis olyan régen olvastam, hogy már alig emlékszem a történetre. Most járok ott, hogy Claudia vámpír lett. Aki látta filmen (én sajnos nem) vagy olvasta könyvben, tudja miről beszélek, aki pedig nem, az tegye meg, hiszen felemelő élmény. (Számomra legalábbis az).