A FÉNY GYERMEKE
1. fejezet (részlet)
Zilálva ébredtem. Gyorsan felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen álló kislámpát és körbenéztem, de az ósdi, nagy ruhásszekrényen kívül – ami már gyerekkorom óta uralja a szobám nagy részét – semmi mást nem láttam. Hirtelen valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába. A zsigereimben éreztem, mintha valaki figyelne. „ Kezdesz becsavarodni Emma” suttogtam magamnak, majd még egyszer körbetekintettem a lila tapétás padlásszobában és visszafeküdtem aludni. Reggel egy ismerős illatra ébredtem. Enyhén odakozmált pirítós illat csapta meg az orromat. Magamra kaptam a kedvenc köntösömet és lesiettem a konyhába, de nagy meglepetésemre nem találtam otthon senkit. Az asztalon egy kis cetli hevert, nekem címezve. A kezembe vettem és olvasni kezdtem: „Reggel telefonáltak, hogy a nagyi eltörte a lábát. Sarah-val elutaztunk hozzá. Nem akartunk felébreszteni. Holnap este érkezünk. Szeretlek, puszi. Anya”.
- Hát ez fantasztikus! – fakadtam ki. – Nem elég, hogy nem szóltak, hogy mi történt a nagyival, de még itt is hagynak egyedül, két napra. – zúdítottam szóáradatomat a hűtőszekrényre.Nevetségesnek éreztem magamat, ezért inkább lekaptam a tányérról egy pirítóst, megkentem jam-mel, hogy betömjem vele a számat. A félelem és a düh egyszerre kavargott bennem. Alattomosan elárasztotta az agyamat. Nem is tudtam megmondani, hogy igazán mitől is félek, csak azt tudtam, hogy köze van a különös, hajnali érzéshez. Gyorsan magamba tömtem a pirítóst és felbaktattam a lépcsőn, hogy vissza feküdjek aludni. Imádtam a szombatokat, mert nem kellett iskolába mennem. Ledobtam a köntösömet a földre, lekapcsoltam a kislámpát és bebújtam az ágyamba. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mikor szenderedtem el, de nagyon furcsát álmodtam. Egy sötét szobában álltam, ahol csak az ablakok felől szűrődött be egy kevéske fény. Óvatosan odalépdeltem a legközelebbi, molyrágta fakeretes ablakhoz és kinéztem rajta. Egy éjjeli utca látképe tárult a szemeim elé, a fény pedig egy utcai lámpából származott.
- Hahó! – nyögtem fel halkan, de őszintén reméltem, hogy senki sem fog felelni.
Percekig álltam a szoba sötétjében, végül összeszedtem minden bátorságomat, és az ajtóhoz lépdeltem. A padlódeszkák régiek voltak és porosak. Minden egyes lépéssel egyre több por került a levegőbe. Megkerültem a baldachinos ágyat, és a padlódeszkák recsegésének a kíséretében eljutottam a barna, tömör faajtóig. Lassan, remegő kézzel megfogtam a kilincset és lenyomtam. Kattant a régi zár, az ajtó megnyikordult, majd lassan kinyílt. A várt hatás elmaradt. Tudat alatt valami borzalmas, félelmetes látványra számítottam, de egy átlagos folyosót pillantottam meg a beszűrődő, szórt fényben. A kezemet végig járattam a tapétán és megtaláltam a villanykapcsolót. Lenyomtam és a halovány fény elárasztotta a folyosót. A falakon halvány zöld tapéta díszelgett, amit vastagon belepett a por és a penész. A bútorok nagyon ízlésesek voltak, hasonlóak azokra a darabokra, amelyeket régi kastélyokban lehet látni. Egyértelműen jelezték, hogy tulajdonosuk nagyon gazdag ember lehet. Közelebbről látható volt, hogy minden egyes darabon megtalálható egy kézzel faragott címer. A látottakból kiindulva arra következtettem, hogy talán egy régi, családi címer lehet. Végigjárattam a kezemet a fafaragáson, és letöröltem a címerről a port. Lehajoltam, hogy közelebbről szemügyre vegyem. Azon egy hatalmas, erőteljes ló állt, szétterpesztett szárnyakkal, és a szájában tartott valamit, de nem tudtam pontosan megállapítani, hogy mi lehet az. A címert körbe fonta egy bevésett szöveg, de az hogy mit írtak oda, kivehetetlen volt. Az ujjamat beletöröltem a nadrágomba, hogy letisztítsam róla a port és tovább sétáltam a folyosón. Számoltam a lépteimet. 10 lépés után egy fordulóban találtam magamat, aminek a végén egy lépcső kapott helyet. A fordulóban megtaláltam a következő villanykapcsolót, így azt is felkattintottam.
